Jelentős események zajlanak világszerte és bár látszólag csak a felfordulás dinamikáját képes felerősíteni a média, a háttér ennél sokkal mélyebb és összetettebb. Ahogyan a régi mondás tartja: “Egyetlen dolog állandó, az pedig a változás!” A stúdió fenntartásával szeretnénk továbbra is abban az életszemléletben részt venni, hogy hogyan lehet nem könnyelműen, hanem könnyedén élni, nem nézőponti igazságokat hangsúlyozva, hanem hiteles felismeréseket pusztán közreadva, nem túlélve, hanem megélve az életet élni és ezek mentén létezni.
A kérdés, hogyan lehet felismerni a fent említett paradox mondás jelentőségét? Hagyományos megértésre alapozva ez szinte lehetetlen. Ehhez tudatosan kockáztatni kell és hallgatni azon belső hangra, amely felveti a következőt:
Ha minden változik, akkor hogyan lehetséges az, hogy folyamatosan lehetőségem van rálátni ezekre a változásokra, vagyis ez nem csak akkor lehetséges, ha van valaki vagy valami a háttérben, aki vagy ami képes mindvégig tudatában lenni a változásoknak úgy, hogy közben részt is vesz bennük? Tehát mi van akkor ha valójában van egy “részem”, amely nem elpusztítható és folyamatosan “jelen” van? Csak eddig még senki sem említette ezt a lehetőséget, iskolában sem tanultam ilyesmiről, tehát elhittem, hogy ilyen nincs, nem lehet, mivel sosem volt elég fontos, hogy megfigyeljem.
Felmerülhet a kérdés, van-e hiteles, tudományos bizonyíték arra, hogy van egy részem amely elpusztíthatatlan? Ám a korrektség kedvéért tegyük fel a másik kérdést is : Van-e hiteles, tudományos bizonyíték arra, hogy nincs olyan részem amely elpusztíthatatlan, tehát ha a test meghal, akkor mindennek vége?
Van-e bátorságom egyáltalán komolyan elgondolkodni a fentieken? (Ha ezt a bejegyzést olvasod, akkor VAN, különben nem olvasnád.)
Nos, úgy tűnik, jelen időszak minden lehetőséget és bátorságot megad az “egyén” felébredésére. Amikor az “egyén” nem rezeg együtt semmi olyasmivel, amelyről érzi, tudja, hogy hamis. Még akkor sem, ha magas rangú vagy szerepkörű ember, vagy emberek csoportja jelentette ki az adott dologról, hogy igaz. Fokozatosan vizsgálódik, rájön mi az illúzió és mi nem. Úgyszóván amikor ráébred, hogy a vásznat nem érintik a képkockák egy mozifilmen, bármennyire is hatásosak az effektek.
Megjelenik egy tudatos megkülönböztető képesség, ám ettől még nem kívánja eltörölni a számára hamisat, hanem épp
ellenkezőleg, példát mutat, hogyan is kell tudatosnak, nem hamisnak lenni azzal, hogy ő reá nem gyakorol hatást a hamis. Ha kell, cselekszik, de tudatos minőségében. Érzékeli, tapasztalja, de rezgésével nem táplálja. Egy régi nagybecsű írás ezt az életminőséget nevezi “éber életnek”.
Gyakori felmerülő kérdés : Ok, de hogyan lehet akkor változtatni, mit kell ehhez csinálni?
Nos, nézzük meg egy példán keresztül: A kötélhúzás résztvevői nem tudnak addig pihenni, amíg legalább egyikük valósan le nem teszi a kötelet. A kötélhúzásról való beszéd táplálja a kötélhúzást, a segítség A vagy B oldalnak táplálja a kötélhúzást, a mentális, gondolati ellenkezés a kötélhúzással szemben szintén táplálja azt mert ellenerőt teremt, a valamilyen módon szurkolás a kötélhúzásnak szintén táplálja és sorolhatnánk még a rezgésbéli részvétel egyéb módjait. Tehát nem a részvétel módja számít, hanem a ténye.
Ahhoz, hogy gyökeresen megváltozzam, rezgésemben kell hangolódnom először. “Amint bent, úgy kint.” – ahogy egy régi mondás tartja és nem fordítva.
Ha hajlandóságot mutatok az önvizsgálatra és valósan felismerem, hogy a kötélhúzás pusztán a “változékony” események egyike és a saját ragaszkodásom hozza létre a képzetet, hogy foglalkozzak vele, akkor ráébredek annak hamisságára. A hamisság felismerése tehát azt jelenti, hogy nem alapozok gondolatiságot, társadalmi rendszert, életvitelt olyasmire, ami folyton átalakul, mert szenvedést fog hozni magamnak és mindenki másnak. Ezáltal nem ringatom magam azon illúzióba, hogy az adott dolog maradandó (hiszen természeténél fogva nem lehet az), mert ezzel csak csapdába csalnám magamat. A változó dolog is természetesen én vagyok, ám pusztán tudatában vagyok annak, vagy másképpen megközelítve tudatos “vagyok” rá, mint változó jelenségre. Vagyis leteszem végre a kötelet. Ha a másik oldal tartja, tartja. Ha leteszi, leteszi. Elég volt, én leteszem.
Egy korunkbéli nagybecsű írás ezt úgy fogalmazza meg, hogy ekkor “megszűnik az azonosulás”.
Amikor a felismerés megtörténik és egy ragaszkodás elengedésre kerül, a rezgés megváltozik, lágyan egyfajta felszabadultság érzés jelenik meg. Szabaddá válok valami újra, hogy kibontakozhasson az, amire születtem, amire hivatott vagyok.
A jóga több mint testmozgás, több ezer éves múltja a felébredés lehetőségét bizonyítja, a mélységét átélő gyakorlók élték és élik a mondás paradox, valós minőségét, amelyről lecsúsznak a szavak felszínes természetük miatt, ám átérezni tökéletesen át lehet a mondatot: “Egyetlen dolog állandó, az pedig a változás!”
Éld, élvezd, realizáld az életet “érintetlenül”, ám mégis nem távol maradva a nagyvilág eseményeitől, változásaitól, jelenségeitől.
Namaste!